Szakirodalmi hivatkozások készítése a dolgozat elengedhetetlen része, követelménye. A világ tudományos életében az egyes tudományágaknak vannak preferált hivatkozási módjai. A mód megválasztása attól függ, hogy az illető tudományterület számára melyek a kutatás elsőrendűen fontos információi. Angol nyelvterületen nagy hagyományai vannak a különböző hivatkozási módszerek alkalmazásának, ami hatással van az egész tudományos világra.
Tanulmányában bármelyik hivatkozási módszert választja, mindig információt kell nyújtania az olvasónak, hogy az idézett gondolat kitől származik és elegendő bibliográfiai adatnak kell tájékoztatnia arról, hogy az idézett gondolat hol jelent meg, illetve hol kereshető vissza. Ez azt jelenti, hogy ki kell jelölnie egy információs útvonalat, ami összeköti a tanulmány szövegében idézett gondolatot a hivatkozásjegyzék azon tételével, amely a mű visszakereshetőségét biztosító bibliográfiai adatokat tartalmazza. A világ tudományos életében erre több módszer is kínálkozik, adott esetben folyóiratok, tanulmánykötetek szerkesztői, kiadói sajátos módszereket, „házi szabályokat” határoznak meg, amelyeket figyelembe kell venni. Az ISO szabványok világméretekben elfogadott szabályokat tartalmaznak a hivatkozásban szükséges adatok körére és a központozásra, így készült ISO-szabvány a hivatkozás formájának szabályozására is, aminek magyarországi adaptációja az 1991. július 1-jén érvénybe lépett MSZ ISO 690. Szabályait ajánlásként fogalmazta meg, nem kötelező érvénnyel. A megjelenés évéből is látszik, hogy még nem foglalkozhatott az interneten megjelent forrásokkal, holott azok képlékenysége, gyakran az azonosítást megnehezítő adathiánya okozza a legtöbb hivatkozási problémát. Az ISO 690 2010-es kiadása már foglalkozik az elektronikus dokumentumokkal, de annak nincs magyar adaptációja.
A hivatkozási módszerek két nagy csoportja a) a szöveg közti zárójeles és b) a jegyzetekben (lábjegyzet, végjegyzet) történő hivatkozás. E rendszerek két fő dologban térnek el egymástól: 1. eltérő az információ visszakeresésének módja és útvonala a szövegben (az első esetben szerző szerint, a második esetben számsorrend alapján), 2. eltérő a hivatkozott művek bibliográfiai adatait közlő tételek rendezési módja a felhasznált irodalom jegyzékében (szerzői betűrend, illetve hivatkozási számsorrend) és ebből eredően a hivatkozott műre történő bibliográfiai adatok helye a tanulmányban.
