Bemutatkozás

Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen 1972-ben kaptam történelem szakos tanári diplomát és könyvtár szakos oklevelet, egyetemi doktori címet 1979-ben, PhD fokozatot történelemtudomány területen 1994-ben szereztem.

Tizenegy évet töltöttem a miskolci II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtárban mint  társadalomtudományi és helyismereti tájékoztató könyvtáros, majd a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár igazgatóhelyetteseként a családi levéltárak kezelése volt a feladatom. Felsőoktatási tanári pályámat 1985-ben kezdtem a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskola (ma Nyíregyházi Egyetem) Könyvtár- és Alkalmazott Informatikai Tanszékén, ahonnan  1999-ben kerültem az Eszterházy Károly Főiskolára (ma Eszterházy Károly Egyetemre).

Tanítottam óraadóként a Debreceni Egyetemen, 2006-tól az ELTE Irodalomtudományi Doktori Iskolájának Könyvtártudományi programjában Bibliográfiai kontrollt, 2012-től az egri Neveléstudományi Doktori Iskola Elektronikus tanulási környezetek programjában A könyvtárak megújuló szerepe a tudástechnológiában nevű tárgyakat tanítom.

Az alap- és mesterképzésben oktatott tárgyaim: Bibliográfiai adatfeldolgozás, Digitális könyvtárak, Elektronikus bibliográfiai források feldolgozása, Katalógusok a szemantikus weben, az Európai Unió információs rendszere és Szerzői jog.

Kutatási területeim: digitális könyvtárak forrásainak felhasználása az oktatásban; elektronikus bibliográfiai források könyvtári feldolgozása; a web-technológia hatása a közgyűjteményekre.